Így csomagolunk mi 2021-ben is

Így csomagolunk mi 2021-ben is


 

Márciusban, amikor a vírushelyzet alakulása miatt mi is bezártuk az üzletet, pillanatok alatt egy teljesen új helyzetben találtuk magunkat. Valamilyen módon gyorsan online felületre kellett vinnünk azt a sok-sok magyar tervezői terméket, amiket addig csak a polcokon lehetett megcsodálni - ez pedig egy érdekes kérdéskört hozott magával: az online termékek csomagolását.

Mivel több kérdés/kérés is érkezett az utóbbi időben, így gondoltuk gyorsan összefoglaljuk mit-hogyan is csinálunk.

Az üzletben papírtasakot már régóta csak külön kérésre adunk, a termékek egyenkénti (nem)csomagolása pedig általában nyomós ok(ok) miatt olyan, amilyennek a készítő megálmodta - így vannak fóliába csomagolt termékeink is.

Az online rendelések csomagolásánál a fő szempontunknak azt emeltük ki, hogy minden termék sértetlenül érkezzen meg, ugyanolyan formában, ahogy feladtuk - a második szempont pedig a minél kevesebb "új" hulladék keletkezése volt.

Szerencsére a beszállítóink ellátnak minket dobozokkal, így ezeket is használjuk, illetve volt akkora szerencsénk, hogy egy hazai IT cégtől sikerült szerezni egy jókora adag használt kartondobozt, amik pont ideális méretekkel rendelkeznek számunkra (innen a mókás feliratok néha a dobozokon:)).

 

 

A doboz mellett találkozhattok még jópár "helykitöltővel" is, amiknek nagyon fontos a szerepük: nem mozognak tőlük a termékek, ami pl. gasztro termékek vagy törékeny áruk esetén kiemelten fontosak. Ezek mind beszállítóktól érkező kitöltők, illetve a saját életünkben innen-onnan gyűjtött elemek: fólia és buborékfólia (műszaki cikkek), hullámkarton (felújításból), textilpapír (ezekkel védve érkeznek textilek).

 

 

Ezek a kitöltő elemek nagyon fontosak a termékek védelmében, tekintsetek rájuk úgy, hogy már eleve egyszer használt alapanyagok - a sokadszor használt fólia se legyen ellenség, mert enélkül biztonsággal nem tudunk egy dobozban küldeni pl. mogyoróvajat és pulóvert (saját felelősségre természetesen igen).

Egy kis kártyát is teszünk bele mindig, ez nekünk fontos nagyon, hátha így még több érdeklődőhöz eljut a hírünk.

 

 

 

Teljesen csomagolás mentesen a személyes átvételt is tudjátok választani a boltban nyitvatartási időben, illetve, amennyiben extra kérésetek van a szállítási csomagolással kapcsolatban, nyugodtan írjatok megjegyzést a rendeléshez, mi pedig szeretettel várunk mindenkit a boltban!